Időtartam: 8 óra (ebéddel egy helyi étteremben
Az egész napos kirándulás során a bohém hangulatú kubai főváros, Havanna legfontosabb látnivalóit keressük fel. Az óváros szerepel az UNESCO a világörökségi listáján, napunk nagy részét itt fogjuk tölteni. Buszunkkal elhaladunk a XVI. századi Morro kastély mellett, mely a város egyik legjobban látható tájékozódási pontja. Ezt követően az óváros gyalogos felfedezésére indulunk, ahol egymást érik a kulturális és történelmi látnivalók. Átsétálunk a Plaza San Francisco-n ahol megnézzük a Tőzsde palotát és az Assisi Szent Ferenc templomot, majd a Katedrális tér és a Plaza Vieja az „Öreg tér” megtekintése következik. Megtekintjük a Plaza de Armas-t a „Fegyverek terét”, a Kormányzói palotát. Ez utóbbi ma a havannai városi múzeum otthona, érdemes időt szánni a gazdag tárlat megtekintésére. Havanna ikonikus bárját, a La Bodeguita del Medio-t kívülről tekintjük meg útban a Forradalom múzeum, a Nemzeti Szépművészeti múzeum, a Központi Park, a Nagy Színház majd a Capitolium felé. Megebédelünk egy tipikus, helyi kubai étteremben, a kreol konyha kitűnő fogásai kerülnek tányérunkra. Ezt követően lehetőség lesz megtekinteni a Forradalom téren a Jose Marti emlékhelyet és a kormány adminisztrációs épületét, csodás fényképeket készíthetünk itt. Buszunkkal átszeljük Havanna híres tengerparti sétányát a Malecont, mely a helyiek egyik kedvenc találkozóhelye, megcsodáljuk az Ötödik sugárút pazar villáit és a Miramar negyed luxusszállóit, végül a Paseo és Elnök sugárúton át megérkezünk az El Vedado negyedbe, ahonnan visszatérünk a hajóra.
Megjegyzés: a program ebédet tartalmaz. A túra gyalogos városnézést is tartalmaz, így kerekesszékes utasoknak, illetve mozgásszervi problémákkal rendelkező utasoknak nem ajánlott